Elindultam. Leszakadt a biciklilánc, visszajöttem, letettem a bringát, ezért lekéstem azt a vonatot, amivel mennem kellett volna, elindultam gyalog (magassarkúban), fél óra az állomás, irdatlan meleg volt, tűzött a nap, majd kipurcantam, de a következő vonat késett (de légkondis volt), átszállás után a másik vonat félúton lerobbant, bedöglött a légkondija is, de negyed óra után tovább tudtunk indulni, és odaértem.
Ismerős társaság, akik nagyon megörültek nekem, meg én is nekik, mindenki a nyakamba ugrott, és mire odaértem, már jól kiröhögték magukat a pech-szériámon (én is, naná) .
Józanul éreztem magam jól, bár azért volt egy átmeneti időszak a feloldódásra, de könnyen ment, az érkezésemmel és jelenlétemmel járó öröm a többiek részéről jelentős módon megkönnyítette ezt (én meg olvadoztam, hogy ennyire örülnek nekem).
Az esküvő tündéri volt, nincs más szó rá, kicsi, alacsony költségvetésű, de nagyon fain, nagyon jó hangulattal, pont olyan, amilyennek lennie kell.
A násznépet vonat jellegű-autóval vitték a házasságkötő terembe (az állatkertben is van olyan, a látogatókat azzal a szerkezettel viszik körbe, na ez is ilyen volt, csak nagyobb. Az Esztergomi házasságkötő terem nagyon "érdekes és egyedi", hihetetlen, hogy egy ilyen városban így nézzen ki ez a hivatalos helyiség az egyébként, eredetileg szép épületben. A plafonról mállik a vakolat és az oldalfalakról is itt-ott hiányzik, van, ahol a tégla kilátszik (és nem tervezték eredetileg ilyen feeling-űre) az anyakönyvvezető mögötti falon óriásposzter, fekete-fehér kép, százezer éves, és a bútorzat, a padló is tökciki. A hivatali személyzet sem volt semmi, az egyik farmer miniben dolgozott (ami Hivatalban számomra nem elfogadható, pláne Anyakönyvvezetési Osztálynál, ilyen ruhában behozni a pezsgőt...), az anyakönyvvezető meg simán beszólogatott.
De ez az egész kit érdekel, hangsúlyát veszti a pár mellett.
A menyasszony egyszerűen eszméletlenül szépséges volt - és ragyogott a boldogságtól.
Utána meg buli ezerrel. A szórakozóhely, ahol voltunk, kitett magáért nagyon, le a kalappal előttük.
A táncolási kedv az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására növekedett.
Viszont meg kell, hogy állapítsam ismét, hogy undorító nők vannak. Kedves, aranyos lányok lesznek az alkohol elfogyasztásával habzó szájú fenevadak... Férfit ilyennek látni is visszataszító, de számomra elfogadhatatlan, hogy valaki, nő létére ennyire az alkohol befolyásolása alá kerüljön és magáról semmit tudva, egy ordenáré kurvává változzon. Az egyik, fiatal lány annyit ivott, visalkodott, mocskosul beszélt és rámászott minden pasira és konkrétan úgy cselekedett bármit is, hogy közben semmit nem tudott magáról. Véleményem szerint egy nő legyen nő és őrizze meg a tartását, méltóságát minden esetben. Persze, aztán meg csodálkozna a végén, hogy ki mellett ébred és miért, szerencsére ez a társaság nem olyan pasikkal rendelkezik... nem mellesleg mondták is, hogy nemhogy kedvet nem kaptak rá, de az ő szemükben is visszataszító és közönséges egy ilyen állapotban lévő nő és nagyon illúzióromboló.
Mások is rúgtak be ("ivás hányásig") de azok legalább szépen csendben kihányták magukat és lefeküdtek aludni, aztán felébredtek és mulattak tovább.
Én is ittam, naná, mert eszméletlenül finom koktélokat gyártott a pincérfiú, végigkóstoltam egy párat, jól éreztem magam de mégis megmaradtam ember, tiszta fejjel.
Hazafele utam méltó volt az odaúthoz, társasággal elindultunk a vonathoz, és jól eltévedtünk. Kiérve a főútra, kitalálták a többiek, hogy megállítanak egy autóst és megkérdezik, hol az állomás. Meglepő módon nem állt meg egy sofőr sem (vajon miért). Mire az egyik csaj elkezdte szidni őket, rávilágítottam arra, hogy ha autós lennék, én sem állnék meg az éjszaka közepén, az úton mászkáló több tagú társaságnak.. meg hát őszintén, ki állna meg? Végülis arra jött egy rendőrautó és ők útba igazítottak, de így is keringtünk még egy keveset, tehát a húsz perces utat egy óra alatt tettük meg az állomásig.
De csodaszép, boldogsággal teli emlékként őrzöm a szívemben ezt a napot, a pár boldogságát és ragyogását és minden pillanatát.