Bejött dolgozni, de késett, és egyből látszott rajta, hogy rosszul érzi magát. Köztudott, hogy szívbeteg, a műtéte novemberre volt kiírva... azonnal orvos lett hívva, aki mire leért, a fiú légzése megállt. Kétszer kellett újraéleszteni, mire a rohammentő elrobogott vele... a kórházban egyszerűen nem törődtek vele... gépre kellett volna rakni, amely a szívműködését ellenőrizte volna, de nem tették... szombaton került be, éjjel gépeken volt... de kedden már hazaküldték közölve, hogy 24 órás felügyeletre van szüksége... és a műtétét sem hozták előrébb...
22 éves fiú... nincs családja, egy hónapja jár egy 16 éves kislánnyal... albérletben él... most ott van "otthon"...
... szerencséje volt a fiúnak, hogy elindult dolgozni, hogy nem az utcán lett rosszul, hogy beért... hogy az orvos pont leért időben...
... még jó, hogy vannak Őrangyalok...
...magyarországi egészségügyi ellátás...
nyugalom-terápia
Nyugalom-terápia az ittlét, hangoztatják és, hogy orvosilag kellene előírni nálam mindenkinek egy napot.
Jönnek... és itt akarnak maradni... jó érzés látni a változást az arcokon és a lelkekben... ahogy a meggyötört, fényüket vesztett szemekbe visszatér a csillogás, ahogy megmutatja magát az erő... és feltöltődve indulnak vissza a mindennapokba...
Lassan határidőnaplót kell vezetnem, annyi a látogató-jelentkező.
Mosolyogtató, ahogy cselesen az egyiknek már fogkeféje van nálam, a másik a papucsát "felejti" itt, mondván, úgyis jönnek még és lelkesen terveznek, hogy mikor is érnének rá ismét eljönni.
Amint lehet, befejezem a kis ház felújítását és megnyitom a nyugalom-házat.
Hálás vagyok.
lépcső
Csendben lépdelek a napok lépcsőin... hallgatásom mutathatná, nincs miről beszélni... a szavak némaságba burkolózva, mégis érthetően mutatják meg azt, ami van... nem látom az utat, amely ködbe burkolózva vezet, úgy érzem néha, a semmibe... mégis mély lélegzettel, bátran előre lépve haladok... nem tudom mi vár, csak azt tudom, jó úton vagyok... csak azt tudom, mit akarok... lépéseimért ajándékokat kapok cserébe, mely mind azt bizonyítja, érdemes... minden lélegzetvétel könnyebbé válik... nem tudom, hogyan, csak azt, hogy hamarosan célba jutok... figyelek arra, aki vezet... eljött az idő, hogy megmutassam, tudok bízni másokban...
"Állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg magadtól: Mit is akarok igazából? Az egyetlen előfeltétel az, hogy képes legyél világosan látni a célodat. Képes vagy tisztán és világosan látni a célt az elmédben lévő képernyőn? Ha erre képes vagy, akkor arra is képes vagy, hogy létrehozd azt a valóságban.
A következő lépés: el tudod hinni, hogy eléred a célodat? Tudod, óriási különbség van aközött, hogy kívánok valamit, és aközött, hogy képes vagyok azt befogadni. Senki sincs azon a szinten, hogy be tudná fogadni a célt, ha nem hiszi teljes szívével, hogy képes azt elérni. A teremtéshez elengedhetetlen a tudatban a szilárd, megdönthetetlen hit. A remény vagy a puszta kívánság egyszerűen nem elegendő.
Hogy honnan veszem ezt? Benne van minden igazi jó könyvben: a Bibliában, a Koránban, a Bhagavad Gita-ban, a Thora-ban… Kell, hogy erős legyen a hited!
William James azt mondta: Higgy, és a hited fogja létrehozni a fizikai tényeket! Régi mentorom, Leland Val van de Wall ezt így magyarázta el: a hitrendszerünk mindig valamiféle értékrendszeren, a helyzet valamikori értékelésén alapul. Gyakran megesik, hogy ha vesszük a fáradtságot, hogy újraértékeljünk egy szituációt, akkor az azzal kapcsolatos hiteink azonnal gyökeres változáson mennek keresztül. Nekem 9 évembe került, hogy igazán megértsem azt, hogy miről beszél. Ekkor változott meg az életem. Ekkor kezdtem el végre hinni magamban. Ekkor kezdtem el többet megtudni magamról.
Tudsz arról például, hogy a testedet irányító központi idegrendszer az Univerzum legösszetettebb elektronikus rendszere? Semmi sem létezik, ami hozzá fogható lenne: a ma létező legbonyolultabb szuperkomputer gyerekjáték hozzá képest!
Tudod azt, hogy a testedben keringő vér kilométerek százait teszi meg 33 másodperc alatt, és egy csapásra kisepri belőled a salakanyagokat, miközben a sejteket is ellátja élelemmel?
Állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el azon, hogy az izmaidnak milyen fantasztikusan összehangoltan kell működniük ahhoz, hogy csak a nevedet leírhasd. Gondolj csak bele, milyen csodálatos lény vagy! Ha ezt mind végiggondolod, akkor lehetetlen nem hinni magadban! Higgy magadban, és aztán ezzel a hittel valósítsd meg, amit akarsz.
Ezek a lépések: lásd meg, hogy ki vagy, higgy magadban, és aztán cselekedj.
Gondolj valakire, aki egy függőleges jégfalat akar megmászni. Hogyan csinálja, milyen stratégiát követ?
Figyeld meg, hogy amikor a földön áll – és tudja, hogy még ott van – szemével megkeresi a jégfal tetejét, és elképzeli magát ott, a fal tetején. Kezében ott vannak a hágóvasak, a jégcsákány, lábán a szöges cipő, és szemét a célra függeszti.
Nem tudja előre, nem látja előre az összes lépést, amit meg kell majd tennie ahhoz, hogy elérje a célját, de látja magát, amint már elérte a célt, és hisz abban, hogy el fogja érni a célt. Rögzíti a hágóvasat, majd fellép rá, rögzíti a másik hágóvasat, és újabb lépést tesz felfelé, és ahogy halad előre, minden lépésnél alkalmazkodik az újabb és újabb kihívásokhoz és körülményekhez: ahhoz például, hogy többé már nem a földön áll, hanem egy függőleges falon lóg.
És amint alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, ekkor (és csak ekkor) lesz képes meghatározni a következő lépést… most ide jön a cövek, ide teszem a lábam, most ide kerül a következő… és így tovább… Folyamatosan alkalmazkodik a környezetéhez és az újabb körülményekhez, és ezeket az újabb adatokat felhasználva, lépésről lépésre halad előre.
Így fogod te is elérni a célodat. Így fejlesztette ki Edison a villanykörtét, így jutottunk el az internethez, az emailhez, és te is így fogod elérni a célodat…
Eszedbe sem jutna úgy vezetni a kocsidat, hogy csak a visszapillantó tükröt figyeled. Miért akarod akkor így élni az életedet – mindig csak a visszapillantó tükröt figyelve? Hagyd abba a visszafelé gondolkozást – engedd el a múltat! A jövőre koncentrálj, csak a jövőre gondolj!" (Bob Proctor)
A következő lépés: el tudod hinni, hogy eléred a célodat? Tudod, óriási különbség van aközött, hogy kívánok valamit, és aközött, hogy képes vagyok azt befogadni. Senki sincs azon a szinten, hogy be tudná fogadni a célt, ha nem hiszi teljes szívével, hogy képes azt elérni. A teremtéshez elengedhetetlen a tudatban a szilárd, megdönthetetlen hit. A remény vagy a puszta kívánság egyszerűen nem elegendő.
Hogy honnan veszem ezt? Benne van minden igazi jó könyvben: a Bibliában, a Koránban, a Bhagavad Gita-ban, a Thora-ban… Kell, hogy erős legyen a hited!
William James azt mondta: Higgy, és a hited fogja létrehozni a fizikai tényeket! Régi mentorom, Leland Val van de Wall ezt így magyarázta el: a hitrendszerünk mindig valamiféle értékrendszeren, a helyzet valamikori értékelésén alapul. Gyakran megesik, hogy ha vesszük a fáradtságot, hogy újraértékeljünk egy szituációt, akkor az azzal kapcsolatos hiteink azonnal gyökeres változáson mennek keresztül. Nekem 9 évembe került, hogy igazán megértsem azt, hogy miről beszél. Ekkor változott meg az életem. Ekkor kezdtem el végre hinni magamban. Ekkor kezdtem el többet megtudni magamról.
Tudsz arról például, hogy a testedet irányító központi idegrendszer az Univerzum legösszetettebb elektronikus rendszere? Semmi sem létezik, ami hozzá fogható lenne: a ma létező legbonyolultabb szuperkomputer gyerekjáték hozzá képest!
Tudod azt, hogy a testedben keringő vér kilométerek százait teszi meg 33 másodperc alatt, és egy csapásra kisepri belőled a salakanyagokat, miközben a sejteket is ellátja élelemmel?
Állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el azon, hogy az izmaidnak milyen fantasztikusan összehangoltan kell működniük ahhoz, hogy csak a nevedet leírhasd. Gondolj csak bele, milyen csodálatos lény vagy! Ha ezt mind végiggondolod, akkor lehetetlen nem hinni magadban! Higgy magadban, és aztán ezzel a hittel valósítsd meg, amit akarsz.
Ezek a lépések: lásd meg, hogy ki vagy, higgy magadban, és aztán cselekedj.
Gondolj valakire, aki egy függőleges jégfalat akar megmászni. Hogyan csinálja, milyen stratégiát követ?
Figyeld meg, hogy amikor a földön áll – és tudja, hogy még ott van – szemével megkeresi a jégfal tetejét, és elképzeli magát ott, a fal tetején. Kezében ott vannak a hágóvasak, a jégcsákány, lábán a szöges cipő, és szemét a célra függeszti.
Nem tudja előre, nem látja előre az összes lépést, amit meg kell majd tennie ahhoz, hogy elérje a célját, de látja magát, amint már elérte a célt, és hisz abban, hogy el fogja érni a célt. Rögzíti a hágóvasat, majd fellép rá, rögzíti a másik hágóvasat, és újabb lépést tesz felfelé, és ahogy halad előre, minden lépésnél alkalmazkodik az újabb és újabb kihívásokhoz és körülményekhez: ahhoz például, hogy többé már nem a földön áll, hanem egy függőleges falon lóg.
És amint alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, ekkor (és csak ekkor) lesz képes meghatározni a következő lépést… most ide jön a cövek, ide teszem a lábam, most ide kerül a következő… és így tovább… Folyamatosan alkalmazkodik a környezetéhez és az újabb körülményekhez, és ezeket az újabb adatokat felhasználva, lépésről lépésre halad előre.
Így fogod te is elérni a célodat. Így fejlesztette ki Edison a villanykörtét, így jutottunk el az internethez, az emailhez, és te is így fogod elérni a célodat…
Eszedbe sem jutna úgy vezetni a kocsidat, hogy csak a visszapillantó tükröt figyeled. Miért akarod akkor így élni az életedet – mindig csak a visszapillantó tükröt figyelve? Hagyd abba a visszafelé gondolkozást – engedd el a múltat! A jövőre koncentrálj, csak a jövőre gondolj!" (Bob Proctor)