Ja, és még egy bejegyzés a hétvége előtt.
Most jelent meg az "okoskodás"-ok között, itt jobb oldalt és elgondolkodtatott...

"Isten csak azért nem bocsát ránk megint özönvizet, mert látja, hogy az elsővel sem ért el semmit. [dt]"

Távollétem ideje alatt beüzemelem a komment-ellenőrzőt, ezért ha írtok, ismét meg kell várnotok, hogy engedélyezzem a megjelenését a blogban. Megértéseteket és türelmeteket köszönöm, és remélem ez nem veszi el senki kedvét attól, hogy írjon nekem.
És hogy miért? Mert így látom jónak, csak ennyi az ok, de nekem elég.

Mindenkinek csodálatos napokat kívánok!

szeretettel,

Saját meglátásom szerint - bölcsülök. Ez azt jelenti, hogy tudok hallgatni, egyre inkább. Örülök is neki.
(vállveregetés nekem, csoki és virág az öltözőbe, vagy inkább ide, a kezembe!)

és a nap csak
süt
süt
süt
SÜT!
sallala és tüptürüp!

Gyorsan el tud telni két hét, ha szabadságról van szó. Csodaszép két hét volt még akkoris, ha Királyfim megbetegedett közben. Csodaszép és kevés, de minden pillanata boldogságcsepp...
Jólesett, hogy közben ilyen-olyan indokkal felhívnak bentről.. - bár tudják - de mindig megkérdezik, mikor megyek már? Én is hiányzok nekik, meg persze a munkám is. Határozottan EGO-simogató. Mondjuk emberek nekem is hiányoznak, de a melóhely... annyira nem...
Már mindenki tudja, "csak én nem", hogy vezetőképzésen veszek részt. Gondolkodtam sokat azon, hogy bevállaljam-e, különböző indokok miatt, de aztán itt is az EGO győzött, illetve az, hogy miért ne, maximum később visszaadom...
De előtte még kiélvezem szabadságom minden porcikáját Királyfimmal és a hétvégén Férfimmel...

"szeretném a (homok)órát megállítani...."

... már megszokhatnám, hiszen nem egyszer éreztem/tudtam/láttam, álmodtam meg előre dolgokat, történéseket... mégis... még most is, még így is, mindennel együtt, a mai napig erőteljesen érint, amikor megtörténik az, ami. Amikor úgy történik, ahogy. Amikor bejön a megérzésem... mindegy, hogy jó vagy rossz, egyszerűen a tudat bénít le egy időre... a tény veszi szavamat... hogy láttam, éreztem, tudtam előre...

Határozottan belelkesülve szerette volna Férfimmel az exe "felfrissíteni" a kapcsolatot.

Vannak ilyen balesetek, ez speciel nagy bukással járt.

Az alábbi kedves ajándékot Rakottkarfioltól és Pirospipacstól és Maggitól is megkaptam.

Köszönöm szépen!

A hozzá tartozó szöveg: Ahama fordításában az " ölelésről": Igazából nem is jó szó rá a díj - szóljon, akinek eszébe jut jobb kifejezés - inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag. Lényege, hevenyészett fordításban : " Ha blogolsz, ha hiszel a "proximitásban " a térben, időben és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket. Reméljük, hogy mire kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni.

Add tovább 8 újabb blogolónak és mutasd meg ezt a szöveget is. "

Akiknek én továbbítani szeretném:

Kóka, Sziromka, Boci Juci, Selene, ansa, grief, kedveske, zolderdo

...ha valaki nem látja itt a nevét, attól még ölelem, ha igényt tart rá, próbáltam olyan neveket felsorolni, akiknél még nem láttam ezt a "díjat"...

bár blogja nincs, de tudom, hogy itt van velem, csendes társként az utamon, ezért küldök egy ölelést az én

napsugaram-nak is!

Egy ölelésre mindenkinek szüksége van!

Ide is betolakodott az ónos eső, ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy a kertet is jégpáncél borítja, a kapuhoz nem lehet eljutni, csak profi korcsolyatudással. Talán azzal sem, lévén nem egyenes út vezet oda, hanem téglával kirakott "lépcső" ami kicsit hepe-hupás, nagyon hangulatos jégmentes időszakban, ilyenkor meg eléggé balesetveszélyes.
Mondanám, hogy vicces, ahogy a kutyák békát játszva csúszkálnak, de nem mondom, mert nem az. Az ilyen idő ismét emlékeztet arra, hogy ez is egy ok, amiért nem szeretem a telet.
Ma lett volna egy találkozó, aminek nagyon örültem volna, ha megtörténik, de mivel elmarad, így sem vagyok bánatos, mert úgy érzem, hogy így csak későbbre tolódik, de nem marad el... örökre...

Amúgy néha besokallok. Leginkább az emberi butaságtól. És akkor ignorálok.

Most viszont megyek renoválni.