Most ébredtem fel? Vagy vajon most álmodom?

Ha ébrenlét, nem akarok aludni már... ha álom, nem akarok felébredni...

Minden nap okoz nekem valami meglepetést, és itt nem arra az óriási doboz Raffaellóra gondolok, ami itt vigyorog előttem, hanem a mosolyára, nézésére, ölelésére, de leginkább szavaira, tetteire... ahogy szeret.... "most keveset lehettünk együtt, de ez nem baj, hiszen boldog, hosszú évek várnak még ránk együtt..." ki nem olvadna el ettől....? És én tudom, kezd a blogom valami szerelmes-nyálas lányregényhez hasonlítani, de lássuk be... szenvedtem én eleget, olvashatta, aki olvasta... lapozzatok csak az elejére... amúgy pedig ez az én blogom és azt írok bele, amit akarok... hát mostanában és a jövőben sok ilyet szeretnék még feljegyezni.... talán itt az ajándék, a szép világ, az Igazi Társ a sok bánatért... pedig én már hogy elterveztem egyedül az életem... és mint kiderült, Ő is...

Azt tartom, hogy mindennek oka van. Nagyon nem ment ez a kifizetéses dolog hősapával, és én egy idő után nem erőltettem... Elfáradtam, megfáradtam, kimerültem... végülis a - számomra - legfontosabb dolgot sikerült elérni... nem adtam fel a terveimet, csak egy kicsit szüneteltettem a dolgot, erőt gyűjtöttem és vártam arra, hogy megkapjam a választ, miért is nem sikerül... és megmutassák az utat, merre menjek...

Az utóbbi pár hétben elkezdtem más nézőpontból látni a dolgokat, és azt hiszem, talán értem a miértek egy részét... ma egy gondolat fogant meg bennem és lelkesen elkezdtem terveket szövögetni és ingatlanokat nézni a neten... úgy érzem, új erőre kaptam, úgy érzem, talán tudom, hogy mit kell tennem, talán értem, hogy merre vezetnek... úgy érzem, hogy talán most, hogy van velem valaki... talán....

Kiderül, hogy terveimmel egyetértenek-e az Égiek... most mindenesetre, az egész nap felhős égboltról kikukucskált a napocska...

Királyfim minden második hét végére kitalálja, hogy most ő aztán beteg lesz.

És megbetegszik.

A köhögés a fő profilja.

Megint kiderült, hogy jól főzök. Legalábbis Férfim ezt sugározta vissza, ahogy falta a brassóit.

Én meg megégettem a nyelvem, amikor megkóstoltam a krumplit, hogy finomra sikerült-e.

Delhusa Gjon a buddhista...

Gyerekkoromban mindig velem pucoltatták a krumplit, és mint mindig, mindenbe, ebbe is mindig belekötöttek, hogy rosszul csinálom - azaz vastagon pucolom, pedig annyira, de annyira igyekeztem, hogy némi dícséretet kapjak, de sosem jött össze....

Most tudom, hogy vastagon pucolom, és bevallom, nagyon élvezem, mert ez a sajátom!

(gyerekkori emlékeket akartatok....)

(rózsaszín lányregény, pfü-pfü!)

Látom ám egy-két helyen a bejegyzésben a kérést, hogy "aki olvas, írjon egy nevet!"... arra gondoltam, hogy mi lenne, ha én is megkérdezném, helló, Kedves Látogató, ki vagy? Milyen gáz lenne ha nem kapnék választ...

Amúgy azon gondolkodom, hogy miért van az, hogy alhatnék, én meg nem tudok, pedig nagyon fáradt vagyok, de csak kattogok és pörgök, a fene tudja mitől, mert már fél nyolckor elájultam a fáradtságtól, kétséges számomra, hogy mostanra kipihentem magam... és naná, hogy ezen jól felhúztam magam és most dühömben nekiálltam takarítani...

És azon is gondolkodom, hogy miért vagyok ennyire paranoiás (néha)? Azt hiszem az emberek fontossági szintjét nálam megmutatja a paranoiám foka, ha aggódok amiatt, hogy mit gondol rólam, akkor fontos számomra. De attól még utálok üldözési mániás lenni.

A (világmegváltó) nemnormális gondolatok éjszakámba is beszivárogtak. Ez már a vég...

Naná, hogy nem feküdtem vissza aludni, amikor lehetne pihennem, nem tudok, nyüzsögni kell. Nem gondolok a várható böjtre...

brassói...

... gondoltam, nézek a neten egy jó kis receptet. Eddig azt hittem, hogy tudom, hogy mi a brassói és hogyan kell készíteni, de most már csak azt tudom, hogy semmit nem tudok...

maradok a saját változatomnál...

Amikor megjelent, szó elakadt, hang bennszakadt, megszűnt a világ, csak Őt láttam, mint egy zöldfülű kezdő kavartam mindent és mint egy szerelmes kamaszlány szerencsétlenkedtem, ha nem tudná, hogy.... most lebuktam volna...