Amikor jó, miért kezdek el félni.... most, hogy nagyon jó, miért rettegek....?

azt álmodtam, révbe értem... de ez csak egy álom

miért nem tudom elhinni, hogy a sok rossz után lehet jó?

miért keresem mindenhol a csapdát?

kapaszkodok a pillanatba

"A nők sosem vadásznak a férfiakra. Viszont az egérfogó sem vadászik az egerekre, mégis ugyanaz az eredmény."

Itt volt az én Hősöm és megmentett a vércafatos, atomjaira szedett jószágtól és.... és.... és....

ez már annyira jó, hogy el sem hiszem, hogy megtörténhet.... de mégis... egyre inkább és egyre jobban... érzések kúsznak az életembe....

érezni akarom, élni akarom, megélni akarom.... engedni akarom...

nem merem engedni....

félek... igen, nagyon félek....

hogy...

talán...

"Tapsoltam, amikor a józan ész elveszítette a csatát, és nem maradt más választásom, mint hogy megadjam magam és elfogadjam, hogy szerelmes vagyok." (Coelho)

Emberek! Óra átállítás van! Ez jó hír, mert egy órával többet lehetünk együtt Férfimmel! Yippí!

Jelentős részt rendet raktam. Másik jelentős részt meg nem.

A mosogatnivaló mellett többször is elmentem figyelvén, elmosogatódik-e magától, de láthatóan nem indult be az öntisztulási folyamat.

Jó régen írtam már ennyit, mint ma.

Ha a közelben van a net és van időm, határozottan kényszeresen elkezdek írogatni.Csakhogy most nem úgy mint régen, a depressziós időszakom alatt.

Jól vagyok.

sicc

--

morcosan néztem az eldugott sarokba, ahol úgy tűnt egy virág van kiborítva, bár nem értettem milyen virág és hogy került oda... takarításakor határozottan felfedeztem, hogy tollakra van bontva - tehát határozottan nem virág - cafatokra szedve a valamikori élőlény, akit vélhetően vérszomjas négylábúim költöztettek be említett helyre... én pedig a hősiesen, nőiesen gyáva macskusz, azonnal rosszul lettem, sikoltozni kezdtem és most segítségért kiáltok, vészhelyzet van, azonnali, sürgős megmentésre van szükségem! Férfim, hol vagy?? (jön ám este, eddig is vártam, de most eljött az ideje, hogy konkrétan megmentsen!)

Napok óta szeretnék beszélni kiskanalammal és eme tényt közöltem is vele. Csakhogy azóta mindenféle indokokot kitalál, hogy miért nem tud velem találkozni. Érzéseim szerint nem meri hallani azt, amit mondani szándékozok neki. Márpedig előbb vagy utóbb el fog jönni a szembesítés ténye.

Mint végtelenül türelmes, ám türelem-időszak végén piszkosul őszinte és megaszondó némber szeretném vele közölni ama tényt, hogy bátraké a szerencse és igaz az, amit állít magáról, hogy peches és szerencsétlen, és mindemellett még gyáva is, mert ennek köszönhetően viszik a nőjét, akit kiszemelt magának. Ez pedig csakis az ő hibája, hiszen nem tett semmit a préda megszerzéséért, pedig az a célkeresztben állt teljesen megadóan.

Most meg már hiába rí a balfékségén. 

Boltunkban új biztonsági őr van, akit én elnézegettem, hogy nem is rossz példány. Aztán amikor pakolgattam a tatyóba a cuccost, elkezdett beszélgetni velem, amiből egészen aranyos kis társalgás lett.

Sokan meg azt állítják, hogy sehol nem lehet ismerkedni, mert nincs rá lehetőség, hely, alkalom. 

Én kérem csak bevásárolni mentem, az általan elég szakadtnak ítélt szerelésemben, álmosan, sminkeletlenül, bár tény, hogy mosolygósan.

Tegnap este, amíg vártam a Férfimet az állomáson, nem éppen elit társaság volt a közelemben és nem éppen illendő módon viselkedtek, bár konkrétan nem kötöttek belém.... persze lehet, hogy ez a Polgárőrség jelenlétének köszönhető. Ettől függetlenül jeleztem Férfimnak a telefonban, hogy jó lenne, ha sietne. Amikor oadért, kicsit feszült volt emiatt. A társaság tagjai ráköszöntek elegendő tisztelettel, ő pedig megfogta a kezemet és elindultunk, mire meglepődött a népség, valószinűleg felmerült bennük, hogy nem jó nőbe kötöttek volna bele, ha belém kötnek.

Én meg örülök, mert jó érzés, hogy fizikailag is biztonságban vagyok mellette-vele.

Férfim ma reggel kifejtette, hogy két-három éven belül szeretne gyereket... azt nem részleteztük, hogy velem tervezi-e ezt a projektet... én már óvatosabban lépek ezen a területen és nem tudom elképzelni, hogy.... de annyi mindent nem tudok elképzelni, ami mégis megtörténik velem, így hát erre sem mondok semmit... jó érzés volt látni, ahogy lelkesedett azon, hogy mit fog majd csinálni az utóddal....

Férfim karjaiban ébredni, együtt kávézni, szerelmezni, mi lehet szebb kezdése a napnak?

Súlyos feladataim voltak az utóbbi időben, nehéz terheket cipeltem, sokat megoldottam, sok várat még magára, de most valahogy minden a háttérbe szorult, levegőt kaptam, könnyedséget, most jó és nem gondolok a holnapra, hogy mennyi mindent kell megoldanom, nem gondolok a harcra, ami tudom, hogy vár rám... arra gondolok, hogy Ő (talán) ajándék nekem, egy jutalom, kárpótlás a sok fájdalomért, szomorúságért cserébe, amiben részem volt az utóbbi időszakban... egy kapcsolat, amely csak egy könnyed szórakozásnak indult, mégis egyre közelebb lépünk egymáshoz, egymás lelkében utakat találunk, érzéseket, felfedezetlen földrészeket, álmokat, vágyakat, kincseket... egymást... egy ajándék, ami éppen jókor jött, váratlanul, meglepetésként léptünk egymás életébe... most ami van, az jó nekem, és én megpróbálom élvezni, engedni, hogy jó legyen... nem gondolván arra, hogy ez is csak egy múló pillanat, hogy talán csak egy álom, melyből felébredhetek, amely elmúlhat, végetérhet, itthagyhat... most jó Vele, mellette, biztonságban érzem magam, mint férfi mellett még sosem... próbálom elhinni, hogy igaz lehet... és ő ugyanígy vívódik... próbálja elhinni, hogy igaz lehet.... titkaimba avatom, titkaiba avat, ő is fél... ugyanúgy félünk, hogy bátran előre lépünk...

próbáljuk elhinni, hogy igaz lehet... isszuk egymást némán, szavak nélkül mégis mindent elmondva, cseppenként, majd mohó kortyokban... ölelések, szavak, mozdulatok... itt vagy még kérdéssel, néma pillanatok... kezd fontossá válni számomra, kezdek fontossá válni számára, most már maradj velem, úszik a kérés a hajnalban...