végtelen hálát érzek

mert megadatott

anya lehetek

remélem

soha nem

okozok

csalódást

nekem erről szól az Anyák Napja

hálás vagyok a gyermekemnek

mert engem választott anyukájának

csupáncsak azért váltottam sablont, hogy tudjatok beszélni

(*önfeláldozó macskusz*) 

“Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik – sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.”
(Kínai univerzalisták)

úgy éreztem magam ott

hogy már itt(hon) is

vagyok (höhh)

gyanítom

nekünk minden idő

kevés lenne

de tudom

van elég

kaptam nagyon sokat mindenféle tekintetben - és remélem adtam is valamit

a hétvége mérlege röviden (nem fontossági sorrendben)

találkozás

út

lezárás

mérföldkő

változás

öröm

egység

áldás

amulett

boldogság

hála

hit

csoda

szeretet

ismét postot kér az eset

hát újra leírom

szóval

fogalmam sincs a hiba okáról

de

ha nem tudsz az egyik böngészővel kommentelni

tedd a másikkal

ha van mondanivalód

köszönöm

jót aludtam sallala

megvan az új hátterem sallala

csak még nem tudom hogy kell megcsinálni, hogy a szöveg olvasható legyen felette sallala

majd ha (sok) időm lesz kisakkozom sallala

de mostanában van fontosabb dolgom sallala

eltáncoltam

SALLALA! 

BOLDOG NÉVNAPOT!

"Ha barát kell

a legjobb barátod leszek

Ha magányra vágysz

én a csönded leszek

És ember leszek

mert emberre vágysz

ki szeret, ki elfogad

s kit igaznak látsz."

szótalan

jól van

*

érez

próbál nem odagondolni

*

fáradt

megy pihenni

*

holnap pedig

utazik a Napsugár városába

*

ja, és nem hal éhen, mert nyitva vannak a boltok és bevásárolt, a kutyáknak, macskáknak is

hippijáééé

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyú dög
nyitotta, lábit cédán magasba lökve,
míg izzadt méreg járta át,
elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.
A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.
S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.
A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.
S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt;
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.
S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
nagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.
A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.
Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor ujra
lakmározhat a tetemen.
- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága,
te, lázam, üdvöm, angyalom!
Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.
De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

(Charles Baudelaire: Egy dög; fordította: Szabó Lőrinc)