Láttam előző életeket, amelyekben együtt voltunk... látott előző életeket, amelyekben együtt voltunk... mindegyikben összetartoztunk... hosszú, hosszú életek óta... így hát lehet szó szerint venni, hogy az élet minket összekovácsolt... bár tény, hogy nem értek jó véget, hiszen vagy ő vagy én mindig meghaltunk, mielőtt a kapcsolat beteljesedhetett volna... jellemző, hogy többnyire én... neki meg a fájdalom maradt...

Kötődésünkre bizonyíték lehet az előző életeink összefonódásán kívül, hogy mostani életünkben is nagyon szoros lelki kapcsolatban voltunk, hogy akkoris tudunk a másikról mindent, amikor nem is vagyunk "kapcsolatban"...

Így hát talán természetes az, hogy mostani életünkben is találkoztunk, hogy egymásba szerettünk és talán természetes az is, hogy most már félünk... hogy fél... ezért inkább ő hagyott el, mielőtt a sorsunk megint utolérne... Más kérdés persze, hogy a harcivér itt is bennem van, nem feladni, kűzdeni... de egyedül nem lehet...

Talán egy következő életünkben még összejöhet...

Hogy miről álmodik a lány? Kék égről, aranyló és melengető napsugarakról és tavaszról! Tavaszt akarok, de gyorsan, tavaszt, de ezt már mondtam!

Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha álltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jóbarát már egy se vár--
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény".
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy ?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.

(Konsztantyin Szimonov/Várj reám)

Tudod, én azt gondolom, hogy minden csak rajtunk múlik.. hogy teljesülnek-e az álmaink, vágyaink... Én úgy hiszem, ha kellőképpen erősen vágyunk valamire és hiszünk abban, hogy vágyunk teljesülhet, akkor megtörténik a Csoda.

Tudod, én azt gondolom, hogy nem szabad senkivel sem foglalkozni... Menni kell az úton, nem hátranézni, nem meghallani, hogy mások mit mondanak... az emberek sokfélék... van, aki pártol, de van, aki visszatartana... bolondnak tartanak, megrögzöttnek.... de Te csak menj... ne hallgass rájuk, ne figyelj oda... ne hagyd, hogy bármi vagy bárki elvonja a figyelmedet... ne hidd el, ha azt mondják, ez nem sikerülhet, hogy add fel, hogy reménytelen, mert ilyen nincs! Te csak menj... koncentrálj arra, amit szeretnél... tedd meg, amit meg tudsz tenni érte, és TUDD, hogy kívánságod teljesül...

Tudom... sokszor van úgy, hogy úgy érzed, mindent megtettél... és mégis mindenhol zsákutcába futsz... hogy úgy érzed, nincs remény... ne add fel! Lehet, hogy éppen akkor teljesül majd a kívánságod... és akkor, akik visszatartottak volna, akik őrültnek mondtak...azt mondják... ez CSODA....

Tudom... volt már részem a Csodában...

Jagi éppen az önéletrajzán, meg a motivációs levelén dolgozik, mert kinézett egy neki megfelelő helyet, neki megfelelő munkalehetőséggel. Merthogy úgy döntött, hogy csakazértis és senki nem tarthatja vissza, nem és nem! Uff!

(El is küldem a jelentkezésemet, kiváncsian várom, történik-e valami, felfedezik-e a bennem rejlő kincset és szerencséjüket, hogy engem alkalmazhatnak...)

Jut eszembe, van egy iwiw meghívóm! Írjon privit akinek kell, az első a győztes (szigorúan "ismerős"!)

(Mai bölcsesség...)

"Az ember életének egyharmadát tölti emeletes marhaságok olvasásával. Ez volt a mai adag..."

Nem érdekel, mi van a naptárban, nekem tavaszi hangulatom van és punktum .

Kifogás?

„Hinni akkor is, ha a tételt olykor csak hitünk bizonyítja, s küzdeni, bárha elégtételt csak a jövő ad álmainkra." Váci Mihály

Majdnem elmondtam lelkesen valakinek valamit, aztán rájöttem, hogy nem szabad. Mondjuk azért sem, mert nem beszélünk egymással, azaz az illető nem beszél velem. Legalábbis fizikai síkon... Aztán azért sem, mert amit én látok, azt ő még nem látja, amit én tudok, azt ő még nem tudja. Nem ez az első alkalom, és szerintem nem is az utolsó, hogy én előre tudom, mi várható, de bizony sokszor elfelejtem, hogy én néha előrébb járok másoknál. Ha elmondanám, akkor meg (tapasztalat) úgy ki lennék hajítva, hogy a lábam nem érné a földet, mert ő még nem kész a történésekre, hiába bizonyosodik be mindig, hogy nekem van igazam... Így hát hallgatni kell. Muszáj.

Úgy hajtanám rohanón az időt, de türelemmel kell lennem. Időt kell adnom az időnek, hogy a dolgok elrendeződjenek... Nem kell semmit tennem, a "fű is nő magától".