A szerelem, ami mögöttem van, csodálatos volt úgy, ahogy volt, az első pillanattól az utolsóig, minden örömével és könnyével együtt. Egy pillanatot nem cserélnék el belőle... Ezt is megtapasztaltam. De ennyi elég is volt.
A szerelem... érdekes érzés... én alapvetően egy erős, önálló, hidegfejű, józan és reális gondolkodású emberke vagyok... de a szerelem ezt megváltoztatta... megbolondított...
Szerelem... annyira sérülékennyé és védtelenné tesz... szeretni valakit...
Ugyan tele vagyok kedves pasikkal, még azt is tudom, hogy melyik vágyik rám komolyan, még olyan is van, aki nekem tetszik, de ez a jóslat kijózanított... és azonnal egy akkor falat húztam magam köré, hogy még én is megriadtam...
Nem akarok én többet szerelmes lenni és nem akarom, hogy bárki is szerelmes legyen belém... Nem engedhetem meg magamnak az érzéseket, érzelmeket....
Ezzel nem azt mondom, hogy most már sohasem lesz senkim, könnyed kapcsolatra például bármikor lehet találni jelentkezőt, nem is egyet...
De ha véletlenül... lesz is valaki komolyabb, akkor annak sajnos nagyon kell majd bizonyítania, bizony nagyon "ott" kell lennie... azt pedig, hogy igazán komoly kapcsolatom legyen valakivel, egyenesen elképzelhetetlennek tartom... tudom, hogy mit várok el egy férfitől, egy kapcsolattól - mert igenis vannak elvárásaim - és tudom, hogy a szerelem mennyire vakká tett... és azt is tudom, hogy az én képzeletbeli lécem nagyon magasan van...
Persze sejtem, hogy most jönnek a kommentek, hogy csak most gondolom így, meg majd változni fog meg izébizé, de nem. Ismerem magamat, mindig is így gondolkodtam. Egyszer voltam igazán szerelmes, annak sem lett jó vége, többször nem követem el ezt a hibát. Határozott elképzeléseim vannak a jövőről...
Persze ez mind az én akaratom, hogy az Égiek mit tartogatnak nekem, nem tudom...