Vannak emberek, akik menekülő-típusúak. Menekülnek a problémák, gondok, kapcsolatok elől. Eszükbe nem jutna, hogy megoldást keressenek, a legkönnyebb utat választják: menekülnek. Persze bármiről is legyen szó, tetszik vagy nem, a probléma ugyanúgy szembe fog jönni, amíg megoldást nem talál.
Úgy vélem, mindennek oka van. Hiszek a Sorsban, az Égiekben, és hiszek abban, hogy vannak emberek, akik egymásnak vannak rendelve. Abban hiszek, hogy minden, ami történik az életben, egy feladat - a feladatokat pedig meg kell oldani. Vannak könnyebb feladatok, vannak nehezebbek - de a megoldásban ott rejlik a jutalom is, ha sikerül megoldani, az maga a jutalom...
Ha nem sikerül, én kitartok, amíg nem sikerül, legyen szó bármiről az életben. Nem szeretem az időhúzást. Ha elsőre nem sikerül, újra belevágok és ha nem sikerül ismételten és megint, ameddig kell. Képtelen vagyok feladni, menekülni. Makacs vagyok, erős akaratú. Semmi nem tarthat vissza. Amikor mások megfutamodnak, én akkoris kitartok. Amikor mindenki megfutamodik, én még akkor sem adom fel. Bárki mondhat bármit, engem nem lehet visszatartani. Az a típus vagyok, aki képes az utolsó lehelletéig kitartani, harcolni - és győzni. Nem számít, hogy hány sebből vérzek, ha látok lehetőséget a megoldásra, utolsó lehelletemig azt keresem. Amikor pedig sikerül, boldog vagyok és örülök, hogy lám, amikor mindenki feladta, én akkor sem, és lám, most mindenki hogy csodálkozik...
Ha párkapcsolatról van szó, arról is így gondolkodom. Sokan vannak úgy, hogy szeretik a másikat, de nem működik a dolog, így hagyják az egészet kifutni. Nem keresnek megoldást, és a menekülési stratégia itt is jellemző....
Én nem így vélem. Igenis, ha két ember szereti egymást, akkor nem engedik el a másikat, és kűzdenek, próbálkoznak, csiszolódnak, vigyáznak a másikra... és közösen lehet megoldást találni. Csak akarni kell. Persze ehhez is két ember kell... hiába szeret az egyik és keresi a megoldást, ha a másik elfut... akár újra és újra...
Most már legalább kezdem megtanulni és elfogadni, hogy hiába teszek meg mindent, a dolgok nem csak rajtam múlnak... hogy van, amikor egyedül kevés vagyok a megoldáshoz... kezdem megtanulni, hogy felesleges kamikázét játszani, mert csak magamnak teszek rosszat... elfogadom, hogy vannak helyzetek, amikor egyedül kevés vagyok a feladat megoldásához, mert az nem egyszemélyes játék... tehetetlenül nézek, de már nem teszek semmit...
A szeretet minden... és mégis van, hogy kevés...
Számomra most ez a megoldás... és a válasz...
