Látszik, hogy valami nincs rendben a lelkemben... mert olyankor átrendezem a lakást teljesen... szekrényt tologatok, átpakolok, rakodok, selejtezek ésatöbbi. Most is ez történt. Az elmúlt napokban kiforgattam a sarkaiból a kérót. Ha kívül rendeződnek a dolgok, talán belül is... Most kívül-belül rakodok, selejtezek... helyet kell csinálni az újnak, a jónak...

Kicsit besokalltam... most úgy érzem, hogy egy ideig nem nagyon fogok itt nyüzsögni... Persze lehet, hogy holnap kirobbanó, pozitív jókedvvel ébredek (úgy legyen)... Addig is puszi mindenkinek!

Az én fiam egy hős. Nagyon büszke vagyok rá! 9-re volt időpontunk röntgenre (arcüregét és mellkasát röntgenezték a köhögése miatt) és ő türelmesen kivárta az időt, amit várni kellett. Ugyanis hiába mentünk 9-re, csak 10-kor hívtak be. Nem rohangált, nem hisztizett, nem őrjöngött, hanem ült szépen a popsiján, beszélgettünk és játszott. Nem úgy mint sok gyerek. Szokás szerint megbeszéltük, hogy mi fog történni, és odabent is nagyon ügyesen csinált mindent és szót fogadott, doktornénik el voltak ájulva tőle. Hát ja, az én fiam!

Hívtam ma az ingatlanost, aki értékbecsülte a házat. Mondott is egy olyan összeget, hogy dobtam egy hátast. Olyan kicsi összeget. Annyiért csak az nem venné meg, aki hülye. A gyerek apja persze adná. Számtalansor bebizonyosodott, hogy Őt már szinte szégyenletesen át lehet verni, bezzeg engem meg - hiába az ártatlan, kislányos kinézet - nem (pedig mindenki mindenhol bepróbálkozna), és anyagi ügyletekben mindig rám kell hallgatni. Én meg kizárt, hogy ennyiért odaadjam a házikót. Hát egy nagy túrósrétest!

Hé, hova lett Sárkányunk blogja? Mi az, hogy szünetel? Hörr és morr!!

Várandós voltam, éreztem a gyermeket a pocakomban, ahogy él, ahogy mozog... aztán úgy döntött, hogy megszületik, én pedig világra hoztam Őt... Könnyen és gyorsan bújt elő, fájdalommentesen... Fogtam a kezemben, ám Ő nem mukkant semmit... nem sírt, és a szemét sem nyitotta ki... egy pillanatra átfutott bennem, hogy valami baj van, de éreztem mélyen, hogy az nem lehet... hogy minden rendben van... aztán rámnézett és rámmosolygott... egy gyönyörű... kislány...

Egy szép álom, egy Égi üzenet...

A kedvenc festményem...

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid
A zene elillan...

Átrepülsz szinte minden napodon?
S mikor kérded: "Hogy s mint?"
Meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér, te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid...
A zene elillan...

Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"?
És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat?
Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihűlni a barátságot,
Mert nem volt időd felhívni, hogy annyit mondj: "Szia"?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid.
A zene elillan.

Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék.. melyet eldobsz.
Az Élet nem versenyfutás
Lassíts, ne szaladj oly gyorsan
Halld meg a zenét
Mielőtt a dal elillan.

Mai felfedezésem, hogy a párkapcsolat tényleg úgy igazi, ha pár-kapcsolat - egy társasjáték. Nagyon hosszú idő után először megosztottam legbensőbb dolgaimat, problémáimat valakivel... Vele... Félve tettem meg, és mégis bátran...

Jó, hogy nem vagyok egyedül, jó, hogy tudom és érzem: valaki, valahol szeret, együttérez velem és megért... Jó mellette önmagamnak lenni, nem kell mindig erősnek lennem - gyenge is lehetek... Jó érzés, hogy van valaki, aki tud arról, hogy nekem is vannak gondjaim... És Ő nem csak egy "valaki", hanem a Társam.. Ez így elég is nekem... segít...

Most rossz nekem, de mégis... jó nekem... átölelte és melegíti a lelkem...

nem figyelünk, csak

számítunk egymásra - nem

hangverseny: lemez