Zalaszántó, Buddhista sztúpa (az egyik kedvenc helyem)

Ő az a kredenc, amire azt mondom, hogy mindenhova fogom vinni magammal. Ha helyszűke miatt választani kell esetleges méregdrága konyhabútor és Ő közte, akkor bizony Ő marad majd. Tudom, kicsit régi, kicsit kopott (gondoltam is rá, hogy átfestem, de abban maradtam magammal, hogy így tökéletes) Régi családi örökség, egy számomra nagyon kedves személytől, aki "ilyen formában" továbbra is itt maradt velem...

Tegnap este megnéztem a zajdobozban a gólyatáborokról készült beszámolót és igencsak tátva maradt a szám és az állkapcsom koppant a padlón. Mert mit látok, hogy a program kifejezetten szex- és alkoholorientált - vetkőzős és ivós programok és semmi más. Ja, és aki nem vetkőzik, az nem is igazi gólya. Na ettől fullra kiakadtam és prüszkölni kezdtem. Nem vagyok prűd, meg vaskalapos meg mittudoménmi - vagy lehet, hogy ezek szerint mégis - de azért mindennek van egy határa. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem szeretnék gólya lenni mostanság, és a gyerekem ha megnő nem fog elmenni gólyatáborba. És nyugodtan meg lehet kövezni.

Hát, kezdenek körvonalazódni a dolgok. Mármint, hogy hol fogunk lakni. Bezonyám, a Havannán fogunk lakást venni. Kicsit utánanéztem a dolgoknak itt és ott, ismerősök révén, internetes fórumok révén. Mindenki szörnyűlködik a lakótelep neve hallatán, csak azok nem, akik ott élnek. Térfigyelő kamerákat szereltek fel - amik jelentősen javítottak a közbiztonságon -, megváltozott a lakótelep összetétele is. Azkik ott élnek, maximálisan meg vannak elégedve és azt mondják, ott sem rosszabb, mint máshol. Közel van a metró, nagyon jól ellátott környék mindenféle szempontból. Szerintem meg nem az számít, hogy kívülállók mit gondolnak, hanem az számít, hogy akik ott élnek, azok mit mondanak. Nyah.

Persze, ha találok bentebb lakást, ami másfél szobás és jó áron van, akkor még akár azt is bevállalhatjuk. De azért elég vonzó a tizedik emeleti, szép panorámás kégli (mániám, hogy ne lássanak be az emberek, csak a napocska, de az rendesen).

A., Hogy lehet az, hogy nincs átutalási megbízás leadva, se egyszeri, se rendszeres, ma mégis a tigáz lenyúlt nyolcezer forintot a számlámról... holnap megkérdezem a bankot és le is biztosítom, hogy bármilyen összeget csak úgy utaljanak át ezentúl, ha én engedélyt adok rá. Tudtommal van ilyen lehetőség.

B., Minden rosszban van valami jó. Meg voltam róla győződve, hogy totál kimerítettem a számlámat és nincs egy vasam sem. Most kiderült, hogy mégis van. Azaz volt. Tigáz lenyúlta. Najó, még egy pici maradt, ami pont elég a gyerek gyógyszerére és kajára holnapig. Mert holnap remélem már végre lesz fizu.

Valóban. Milyen jó volna, ha két életem volna. Az egyik életemben ott lehetnének a terhek, amelyeken agyalhatnék, problémákat megoldhatnék, szórhatnám ki a szemetet - a másik életem pedig nyugodt lenne, csendes, békés, terhektől mentes és boldog.

Minden fizikai betegség mélyén a lélek betegsége rejtezik. A lelki problémáinkat egy ideig lehet saját magunk előtt is titkolni, de egy idő után teret és megoldást követelnek maguknak és különböző betegségek formájában jönnek elő. És akkor lehet kezelni a fizikai betegséget, lehet időlegesen gyógyulást is elérni ilyen-olyan gyógyszerekkel, de amíg a probléma gyökerét nem rántjuk ki, az újra és újra elő fog bújni.

Az én lelkem is követeli a gyógyulást. És én, végeláthatatlanul gyógyítom lelkemet. Néha azt hiszem, már vége, minden szemetet kiszórtam, de újra és újra jönnek elő a mélyből már régen elfeledett dolgok... egyre mélyebbek, egyre erősebbek, egyre fájdalmasabbak... És én bár legszivesebben menekülnék, de mégis szembe fogok nézni velük. Hiába van az életemnek egy része, amit szeretnék elfelejteni, hiába vannak emberek, akikről már nem akarok tudni, ez csak a felszín, mégha el is hiszem, hogy így van, mégha tudom is, hogy így van... Azt is tudom, hogy odabent, mélyen, nagy harc folyik... Mert semmi sem olyan egyszerű, hogy eldöntöm és akkor úgy van... Nem akarok mást, csak nyugalmat és békét... De tudom, hogy ez még sok munkámba fog kerülni...