Merengős, gondolkodós tegnapom volt. Le is tisztult bennem egy csomó minden. Rájöttem például, hogy mi volt az, amit annyira, de annyira meg kellett tanulnom... nos, igen, a ragaszkodás-elengedés-türelem témaköréből kaptam kemény leckéket az utóbbi időben... Hát meg is tanultam a leckéket rendesen. Elégedett vagyok magammal :) Idén attól kellett elválnom, aki a számomra legfontosabb és legkedvesebb. De már más oldalról közelítettem meg a témát. Nem hittem, hanem tudtam, hogy minden úgy jó, ahogy van - nem hagytam magamat senkitől befolyásolni, kitartóan mentem tovább az utamon. És lám, a változás bekövetkezett. Most "visszakaptam" Őt... talán ez a "jutalom" azért, mert megértettem a lényeget és kiálltam a "próbát", megoldottam a feladatot...
Annyiszor fordult elő már az életemben, hogy valakitől el kellett válnom, aki nélkül úgy éreztem, hogy nem tudok élni, volt, hogy szó szerint majdnem belehaltam... a ragaszkodás, a félelem teljesen elvakított, hogy nélküle kell élnem... és csak rettegésből állt az életem...
De most már ez megváltozott. Nemcsak hogy tárgyakhoz nem ragaszkodom már, de személyekhez sem, mi több, érzésekhez sem... Miért is ragaszkodnék bármihez is, amikor minden múlandó, minden változik, soha nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk. Mi több, senkire nem lehet ráhúzni a "ruhát", hogy ő ilyen, ilyen volt és ez nem változik. Minden nap tiszta lappal indulunk, és ha én változom, ő miért ne változhatna? Persze, vannak akik nem igazán változnak, de az esélyt akkor is meg kell adni mindenkinek. Nem szabad a múltra építeni, azzal kell foglalkozni, ami most van - és azzal kapcsolatban kell dönteni, hogy jó-e így, vagy nem - és aszerint is kell cselekedni.
Régebben túl sok időt és energiát vett el az életemből az, hogy a múlttal és a jövővel foglalkoztam. A múlton rágódtam, a jövőtől rettegtem. És hát a megérzéseimmel való foglalkozás is nagyon lekötött. És, hogy most mi van? A múltból van a jelen és a jelenből alakul ki a jövő. Ennyi. Nem szabad egyikkel sem túl sokat foglalkozni, itt kell élni - itt és most, a jelenben. Semmi más nem számít. A múltból tanultam és a jövőre nyitott vagyok, jöjjön minden, ami jó.
A megérzéseim pedig továbbra is vannak, de már azokkal sem foglalkozom többet, mint kellene. Én csak megyek az utamon úgy, ahogy én a legjobbnak tartom. Tudom, hogy nemsokára jön egy elágazás, ahol döntenem kell, tudom, hogy nemsokára jön egy híd, amin át kell mennem - de nem azon agyalok már most, hogy akkor hogyan is döntsek. Majd ha ott leszek, döntök.
Milyen jó is egyedül is teljesen egésznek lenni!